Új Év a HÖK-ben!

Kedves Hallgatók!

Mint az a képen is látható, izgalmas év áll a Bárczi Hallgatói Önkormányzata mögött. Több rendezvényt bonyolítottunk le, mint például a gólyabál és a gólyatábor, vagy a  XI. Kitárt Ajtók Ünnepe, lett ismét automatánk, ismét lett a karon WIFI, felújításra került a Baba-mama szoba és a Hallgatói Konyha, háromszor is pályázhattatok HÖK elnöknek, illetve több tisztségben is változások történtek.

 

49571275_1722159654556729_5161354816277970944_n

Csapatunk az új, 2019-es évben is fáradhatatlanul törekedni fog arra, hogy minél hatékonyabban képviselhessük a Ti érdekeiteket, és minél közelebb hozzuk hozzátok a Hallgatói Önkormányzat szervezetét!

Addig is Sikerekben, Boldogságban Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk!

 

Elnöki pályázatok

Kedves Hallgatók!

A 2018/2019-es Rendkívüli Elnökválasztás-ra két érvényes pályázat érkezett be! A bemutatkozásokat itt olvashatjátok:

 

kk


Kedves Hallgatók! 

Mint arról már bizonyára értesültetek, én vagyok a Hallgatói önkormányzat jelenlegi Ügyvivő elnöke, de a szociális támogatások kapcsán is ismerős lehet a nevem. Legutóbbi projektem során, az első elnöki ösztöndíjamból kisebb felújítást hajtottunk végre a hallgatói konyhán. 🎀

Tisztségviselő társaim kérésére, valamint az érdekképviselet iránt érzett elkötelezettségem miatt szeretném ismét megpályázni az Elnöki pozíciót. További terveimről, valamint rólam az alábbi linken olvashattok: LINK

Kérdéseiteket feltehetitek itt kommentben ⬇️ vagy az elnok@barczihok.elte.hu-n 📩 e-mailben. 🙂

Ha időt szakítotok a szavazásra a vizsgaidőszak közepette is, azt nagyon köszönöm! 💜

Csajkás Eszter

kka

Sziasztok! 🤗

Kup Katica vagyok, másodéves nappalis hallgató szomatopedagógia és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányokon, a HÖK-ben külügyi referens lassan egy éve. Azért írok nektek, mert újra beadtam a mostanra átdolgozott, és kibővített pályázatomat a HÖK elnöki tisztségre. 👩‍🎓

A következőkben az új pályázatomból emelek ki fontos célokat, melyek a leginkább érdekelhetnek, érinthetnek Titeket: 👈

🐞nyomdaügyeletet szeretnék bevezetni, hogy minél többen tudjatok nyomtatni meghosszabbított nyitvatartásban

🐞évfolyamonkénti Drive-okat szeretnék létrehozni, hogy könnyebben menjen a készülés a vizsgákra

🐞szakirányok szerinti képviselet és tanuló csoportok megszervezését szeretném megkezdeni minél hamarabb, azért hogy a szakos ügyekben is lehessen hozzáértő segítség és reprezentáció a részetekre/ről

🐞hallgatózó további megújulásában és kényelmesebbé tételében szeretnék segíteni, hogy még kellemesebb környezetben tudjatok tanulni, pihenni

🐞új kari események, bulik, kikapcsolódási lehetőségek létrehozását szorgalmazom, valamint régi hagyományok felújítását, amivel a közösségi életünk még jobban felélénkülhetne

🐞naprakész információk rendszeres megosztását szeretném elérni a közösségi média felületeinken, hogy minél jobban tájékozottak legyetek minden ügyben

🐞új és lelkes hallgatókat szeretnék képezni közületek és bevonni a HÖK munkájába.

Ha kérdésetek lenne olvassátok el a pályázatomat, vagy keressetek meg bátran a kulugy@barczihok.elte.hu email címen, Facebookon keresztül, esetleg személyesen a HÖK irodában. 😊

Ha pedig szimpatikusnak találtok engem és a programomat, kérlek benneteket, hogy a későbbi választási időszakban tiszteljetek meg a szavazatotokkal!🙏

https://barczihok.elte.hu/wp-content/uploads/Kup-Katica-elnöki-pályázat-dec18.pdf?fbclid=IwAR3-E0v18LBb9T3Y40p6wUoCIN_-ST7sf6tmGcxDedS0kOxMF5DATjjoskk

Köszönöm az eddigi támogatást mindenkitől, és a remélem, hogy a segítségetekkel terveim megvalósulhatnak a jövőben! 😇
#hallgatokkalahallgatokert

A Kommunikációs referensi tisztség csak Rád vár!

Kalauz Fanni, volt kommunikációs referensünk 2018.12.01-i hatállyal lemondott tisztségéről, így az Ellenőrző Bizottság elnöke pályázatot ír ki a poszt betöltésére, amely ITT olvasható.

Amennyiben szívesen kezelnéd a Bárczi HÖK közösségi oldalait, küldenéd ki a Bárczinfót, és foglalkoznál plakátolással, jelentkezz!

Küldd el pályázatodat az eb@barczihok.elte.hu-ra, illetve add le papír alapon is az A/61-es Hallgatói Irodában 2018.december 13-ig, és légy Te is a csapatunk tagja! Rengeteg tapasztalatot és szuper barátokat nyerhetsz! 🙂

Újra pályázhatsz HÖK elnöknek!

Kedves Hallgatók!

Mint arról korábban tájékoztattunk benneteket, sajnos az előző elnökválasztás sikertelenségbe fulladt, ezért 2018.11.12-én a Küldöttgyűlés megválasztotta ügyvivő elnöknek Csajkás Esztert.

Azonban, most ismét meghirdetésre kerül az Elnöki pozíció!

 

A leírást ITT találhatjátok.

A fontosabb dátumok:

  1. december 12 – december 19.: Jelöltállítási időszak;
  2. december 20 – december 27: Bemutatkozási időszak;
  3. december 28 – 2019. január 4.: Választási időszak;

2019 január 5.: Választás eredményének kihirdetése.

 

Kérdéseitekkel keressétek bátran Burján Bernadett Ellenőrző Bizottági Elnököt (eb@barczihok.elte.hu) , vagy Csajkás Eszter Ügyvivő elnököt (elnok@barczihok.elte.hu)!